top of page
DSC06660.jpg

Aloha!

Brigi és Zsuzsi vagyunk, a the city fairies alapítói.

Közös történetünk és barátságunk a főiskolán kezdődött 14 évvel ezelőtt. Művészetmenedzsment szakon találkoztunk, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Nemzetközi munkatapasztalatainkat múzeumokban, kortárs galériákban és a rendezvényszervezés világában szereztük. 

A the city fairies létrejöttét a női lélek ápolása és kiteljesedése ihlette. Elsősorban meditatív, kreatív és lélekközpontú workshopokat szervezünk, amelyek során közelebb kerülünk a természethez és önmagunkhoz is. Emellett online élő eseményeket szervezünk és e-könyveket írunk, mindig egy kis varázslattal meghintve.

Mielőtt megalapítottuk a the city fairiest , úgy éreztük, nagyon hiányzik a nyitott szellemiségű, őszintén kedves és támogató légkör a környezetünkől, ezért létrehoztuk azt, amire vágytunk, és sok-sok hozzánk hasonló lélek elmondása alapján, amire ők is vágytak. :) Ezért is neveztük el a kezdeményezésünket „városi tündéreknek”, hogy a hasonló szemléletű és lelki világú embereknek lehetőségük legyen egymásra találniuk akár online felületeinken, akár személyesen a csoportos workshopjainkon. 

Az általunk Hold Harmóniának elnevezett folyamat a holdciklusokkal való kapcsolódást, a Hold ritmusával való együttélést és együttműködést jelenti. Ezzel egyensúlyban követjük Földünk és a Nap kapcsolatát az évkörben, a természet változásait, az elfeledett ősi szokásokat és ünnepeket, amelyeket felelevenítjük és beépítjük modern életmódunkba.

Amennyiben szimpatikus, amit képviselünk, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Missziónk a női lélek támogatása és felemelése, amit a kedvességben, az elfogadásban, a ciklikusság megélésében és a természeti varázserőkben rejlő értékek megosztásában látunk megvalósulni.

Hiszünk a mindennapi varázslatos szokások erejében. 

Leave footprints of love and kindness wherever you go.

IMG-0219_edited.png

      ZSUZSI

 

Nap: Vízöntő  Hold: Vízöntő  Aszcendens: Bika

Személyiségtípus: INFP (Mediátor, Gyógyító, Idealista)
Fő lélekállat: delfin
Kristályok: larimar, mohaachát, holdkő, fuchsit
Gyógyteák: kamilla, friss menta
Bakancslistás utazások: Hawaii, Jeju sziget (Dél-Korea), Cambodia, Kék Lagúna (Izland)

 

Zsuzsi vagyok, a the city fairies egyik fele, és egy édes kis tündérbaba, Rózi édesanyja. A fairies, mely kezdetben összekötötte a távoli Londont és Budapestet mára már egy rendkívül fontos életfeladattá nőtte ki magát.

Több, mint húsz éve foglalkozom önismerettel, hisz a sors úgy hozta, hogy több lelki sebbel és testi betegséggel kellett megküzdenem eddigi életem során. Ennek köszönhető, hogy kapcsolatom a lelkemmel, a testemmel, az energiákkal, a földi és égi világgal egyre szorosabbá vált, ahogy haladtam utamon. Számos tanfolyamon, képzésen, előadáson és gyakorlaton vettem részt, melyek egyre jobban mélyítették el tudásomat a témában.

Brigivel az volt a legnagyobb álmunk, hogy egy lélekközpontú közösséget teremtsünk, ahol van helye művészetnek, mozgásnak, természetnek, gyógyításnak, egyszóval mindennek, amivel szeretünk foglalkozni. Ezzel a közösséggel, workshopjainkkal és további tevékenységeinkkel sok-sok álmunk vált valóra.

Ami engem illet, az pedig három fő pillérből áll: tánc, virágterápia és styling.

Gyermekkorom óta táncolok és  ez olyan sokat segített a lelki sebek gyógyításában és feloldásában, hogy szeretném ezt a tapasztalatot másokkal is megosztani a workshopjainkon, amikor lélektáncot vezetek. 

Pár évvel ezelőtt elsajátítottam a Bach-virágterápia csínját-bínját, mert nagyon erős hívást éreztem a virágokkal való gyógyítás felé. Fantasztikus látni és tapasztalni, ahogyan ezek az esszenciák elkezdik finoman feloldani az elakadásokat, sebeket, félelmeket. 

A művészet és divat világában szerzett többféle munkatapasztalatom pedig a personal styling irányába mozdított. Úgy gondolom és tapasztalom, hogy amit viselünk, az képes megváltoztatni a kedvünket, a napunkat, de akár az egész életünket is. Küldetésemnek érzem, hogy segítsek nőtársaimnak igazán megélni a nőiességüket, szabadságukat és kreativitásukat a mindennapjaikban, hogy magabiztosabbnak érezzék magukat a bőrükben, és szeressék azt, aki a tükörből visszatekint rájuk.
 

   

Inspirációm és kedvenc természeti kincseim:
 

A tökéletesen passzoló zene megtalálása a hangulatomhoz, és ha ezt a zenét el is tudom játszani ukulelén énekkel kísérve, akkor az a tökéletes boldogság. Amikor kint kopog az eső, bent pedig már fő a kávé. Hasonló lélekkel találkozni egy váratlan pillanatban. BRIGI. Hajnalig tartó beszélgetések. A Balaton nyugtató, a kék minden árnyalatában pompázó vize. Amikor valaki olyan visszajelzést ad a munkámra, hogy legszívesebben bekeretezve kitenném a falamra, hogy minden nap emlékezzek rá. Friss mezei virágok, biciklitúrák, hajfonatok, körömlakkozások, minden állat és növény a földön, a négy évszak csodái.

     BRIGI

 

Nap: Nyilas  Hold: Szűz  Aszcendens: Mérleg

Személyiségtípus: INFJ  (Védőügyvéd, Tanácsadó, Idealista)

Fő lélekállat: fehér őzbak

Kristályok: ametiszt, rózsakvarc, hegyikristály, amazonit

Gyógyteák: citromfű, csalán, kamilla

Bakancslistás utazások: Hawaii, Skócia, Peru, Japán

Brigi vagyok, the city fairies másik fele, amit szívvel-lélekkel szeretek alkotni Zsuzsival. 

Egy két éves kis tündér, Ariana édesanyja, és a wonderbrigi creative studio alapítója vagyok. Grafikai megrendelések és egyedi alkotások készítése mellett küldetésemnek érzem, hogy kreativitáson, képzelőerőn, színeken, szimbólumokon és rituálékon keresztül segítsek másoknak újjávarázsolni az életüket, és újrakapcsolódni belső mágikus világukhoz.

Életem nagy részét külföldön töltöttem, különböző országokban nőttem fel, talán ezért is alakult ki az a képességem, hogy bárhol tudok otthont varázsolni. Éltető inspirációt érzek, amikor világkörüli kultúrákba, művészetekbe és ősi szokásokba kapok betekintést utazásaim és olvasmányaim során. 

Gyerekkorom óta mélyen kapcsolódom a természettel és különböző művészeti ágakkal, és körülbelül tíz éve, a húszas éveim elején indultam el spirituális utamon. Ez az út a diplomamunkám írásával kezdődött, amelyben a boldogság jelentésének és elérésének végtelen témakörét kutattam.

Az önismereti fejlődésem során a holdciklusok és természeti erők segítettek mélyebben megismerni, hogyan gyógyíthatom és emelhetem fel a saját testem és lelkem, és e köré rituálékat alkottam. 
Szeretek  mindennapi varázslatos szokásokat megosztani másokkal, és a workshopjainkban vizualizációval, kreatív és művészeti gyakorlatokkal dolgozni úgy, hogy elmélyítjük a természet erejével való kapcsolatunkat. Tapasztalatom, hogy a képzeleterőnkkel és a belső érzelmi világunkban lévő elmerüléssel közelebb kerülünk a valódi énünkhöz, és felfedezzük a bennünk rejlő varázslatos erőket, amelyeket ezáltalbátrabban és szabadabban áramoltathatunk. 

 

   

Inspirációm és kedvenc természeti kincseim:

 

Zenék amik megérintenek, a kislányom hangja, boszorkánykonyhák, őszibarack frissen a fáról, hawaii életérzés (bárhol), ukulelézés Zsuzsival, mango-guava juice, yin jóga, ősi kultúrák, páfrányos és mohás erdők, impresszionista és posztimpresszionista festmények, erdei bogyós reggelik, földünk csodálatos állatvilága, karácsonyi hóesés.

We'll have a tall glass of moonlight
with a side of stardust please!

VISSZAJELZÉSEK

"Szívből szeretném megköszönni Nektek, amit kaptam, sőt újra és újra kapok Tőletek, általatok. Szeretetetek és jóságotok a könnyekig megérint --- csodával és varázslattal töltitek be a világo(ma)t!"

 

"Egy varázslatos, inspiráló, szeretetteli világ tárult fel a számomra, ahol a Holddal és az évkörrel kapcsolódhattam - a saját ritmusomban, más csodás nők körében. Mint a Hold, részben láthatóan, részben láthatatlanul (élőben csatlakozva online alkalmakhoz, vagy utólag megtapasztalva azok varázsát; vagy a saját időmben és teremben annyit és úgy megtapasztalva mindebből, ami számomra beépíthető)."

"Az a sokféleség és gazdagság, ami átszőtte a Varázstárat is és ami jellemez mindent, amit a thecityfairies mögött álló Tündérektől, Brigitől és Zsuzsitól megtapasztaltam, igazából páratlan. Az a szeretetteli odafigyelés, az az inspiráló kreativitás és lélekmelengető kedvesség ami a Varázstárat átjárta, valóban varázslatos."

MEGJELENÉSEK

ELLE_Magazine_Logo.svg.png
joy-logo-schwarz-300x81.png
dm.png
csendbenno-LOGO-web-line.png
goldenmilk.jpg
sargabogre.jpg
bottom of page